2013. július 31., szerda

Alkotóműhely - Mézeskalács nászajándékba





Krisztina két héttel ezelőtt járt nálam. Gondolt egy nagyot, méghozzá, hogy meglepi a barátait az esküvőjük alkalmával. Elhatározta, hogy mézeskalácsból készít egyedi nászajándékot. A bátor döntés után arra gondolt talán elkél némi segítség. Így keresett meg engem, és én szívesen segítettem neki megvalósítani az ötletét.


Hétfő kora délelőtt érkezett Szentendréről Cserszegtomajra.
Már várták a frissen kisütött mézeskalácsok. Alap a dobozhoz, az egyedi elképzelés alapján készült belevaló.
















Az ötlet a netről.

Megrajzoltuk a vázlatot. Sokat gondolkodtunk a szegélydíszen. Végül persze teljesen más lett, ahogy az lenni szokott. Munka közben jön az ihlet.



















Feljelöltük az elkészült sablont, és jött a kontúrozás, terülőmázzal kitöltés.
Keverünk feketét, pirosat, zöldet és fehéret.






Az alapokkal elkészültünk. Így már most is mutat a doboz teteje.



Az eredeti ötlethez, ami a nászutas autó mi más illhetne jobban, mint a kocsi után madzagon húzott zörgő konzervdobozok. 
Ezüstöztük a dobozokat, terülőmázaztuk a címkéket. Kis szívecskét is írt rá Krisztina. 


Idő hiányában, lévén, hogy haza felé is 4 órás utazás várta csomagoltunk. Otthon fejezte be az igazán klasszul sikerült ajándékot. A feliratozást a dobozokra. Az ezüstözést az autóra.
Az alábbi képet Krisztina küldte nekem az elkészült ajándékról.



Kíváncsian várom milyen fogadtatásban volt része a kiváló munkának!










Szeretnéd elsajátítani a mézeskalács készítés minden fortélyát?! Kíváncsi vagy hogyan készültek ezek a mézesek?



Várlak az Ékes Mézeskalács Ajándékok honlapján is:

    




I've got many requests a lot of people recently, who don't understand in my language, in hungarian. Sorry but I can't give online lessons yet.
But I wanna help!


                             The perfect gingerbread, and icing recipe   









Várjuk megrendelését az 
ÉkesÉdes oldalán

Ha szeretnél jelentkezni 
várom jelentkezésedet az elérhetőségeimen.







A mézeskalácsok készítője:

Vargáné Orbán Anikó


Itt is megtalálsz, kattints a gombra:

          


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...