2010. április 1., csütörtök

Bemutatkozás


     Szeretettel köszöntöm Önt az

Ékes Mézeskalács Ajándékok


Blog oldalán 


Bemutatkozás

15 év alatt elkészült 65 ezer darab mézeskalács, 9 év alatt az Ékes-Édes Stúdiójában  már 2650-en megfordultak tanítványok, akik nagy arányban visszatérnek haladó tanfolyamokra is. Köszönöm Mindenkinek a töretlen érdeklődést: a megrendelőinknek a szép kihívásokat, megvalósítandó ötleteket, és a tanfolyamok résztvevőinek a kitartó figyelmet, lelkesedést, hogy igyekeznek minél többet kamatoztatni a nálunk tanultakból. 
Tartsatok velünk! Igyekszünk minden kívánságotoknak megfelelni ugyanúgy, mint ahogy számíthattok ránk az elmúlt években is.


   Mézeskalácsaim szívvel és lélekkel készülnek hagyományos és változatos technikákkal 2007 óta. A használt motívumok egyedi, saját tervezésűek, melyekhez ihletet 
a magyar népművészetből merítek. Mézeskalács formáim között megtalálhatóak a hagyományoson túl sajátos, különleges megjelenésűek is. Mézeseim elsősorban ajándék és dísztárgyak, ennek érdekében a klasszikus összetevőket tartalmazó, megfelelően megválasztott receptúra alapján összeállított mézes tésztának, a tartós máznak, és a kiszárításnak köszönhetően szépségüket éveken át megőrzik. 
Elégedett vásárlóim révén munkáim számos európai, és távoli országba is eljutottak már, mint az USA, Kanada, Tunézia, Fülöp-szigetek, Erdély, Franciaország, Németország, Anglia, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia vagy Ausztria. 

   Célom elsősorban, a hagyományos magyar népművészeti értékekből fakadó, kreatív kézműves tárgyak készítése. 

Ismertetőjegyem az egyedien megtervezett, aprólékosan kidolgozott, pontos vonalvezetésű, finom díszítés.

   Az alkotás számomra öröm, ábrándozva költeni azt, ami belülről fakad, ízléssel formába önteni, színekkel életre kelteni, és végül az elkészült alkotásokkal a megajándékozottaknak 
kellemes meglepetést szerezni.

   Valóban varázslatos a mézeskalács édes, fűszeres, finom illata, selymes aranybarna fénye, máshoz nem fogható gyermekkorra emlékeztető, ábrándos, meleg kisugárzása. 

Kívánom, hogy ragadja magával Önt is a mézesek varázsa és böngésszen jó kedvvel oldalamon.









Szeretné elsajátítani a mézeskalács készítés minden fortélyát?! Kíváncsi hogyan készültek ezek a mézesek?

Ezen a linken tájékozódhat az általam tartott TANFOLYAMOKról, és MŰHELYMUNKÁKról

Várom az Ékes Mézeskalács Ajándékok honlapján is:       www.mézeskalácsok.hu



Várjuk megrendelését az 
ÉkesÉdes oldalán

Ha szeretnél jelentkezni 
várom jelentkezésedet az elérhetőségeimen.







A mézeskalácsok készítője:

Vargáné Orbán Anikó


Itt is megtalálsz, kattints a gombra:

          

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...